A kapcsolat infarktusa
2009 október 30. | Szerző: akinincs
– Mondd, hogyan ért véget a kapcsolatod? – Infarktussal. – Micsoda?! – Este, amikor lefeküdtem, a kapcsolat még egészségesnek tűnt, dobogott a szíve. Reggelre azonban egy gyors infarktust követően meghalt, és már nem kelt életre többé.
Az iménti elképzelt párbeszéd nem is olyan lehetetlen. Van már olyan tapasztalatom, hogy egy szép napon arra ébredek, hogy a kapcsolat nincs tovább. Meghalt, vége. Az érzések egyik pillanatról a másikra elpárologtak, a közös jövő képzete erejét veszítve a porba hull, és már csak azon elmélkedem, hogy miként közöljem a halálhírt az érintettekkel.
Persze ilyen hirtelen és váratlan vég esetén, amikor talán még konkrét ok, konkrét előzmény sincs, amibe kapaszkodni lehetne, az ember hitetlenkedik, és arra gondol, hogy tegnap még minden rendben volt, örült, álmodott, remélt. Ilyenkor hajlamos azt hinni, hogy nem is halt meg a kapcsolat, csupán alszik, csupán hirtelen beteg lett, és legfeljebb tetszhalott, és néhány élesztési kisérlet még feltámaszthatja.
Nincsen tehát bejelentés, a tehetetlenség, a megszokás viszi tovább a kapcsolatot, miközben egyre erősebb a felismerés, hogy tényleg meghalt.
Azt gondolom, hogy miként sokféle halálnem van, úgy a kapcsolatot fenntartó érzések és kötelékek is sokféleképpen múlhatnak el.
Az analógia sokat segíthet a megértésben. Van gyors és váratlan halál (amint azt fentebb ecseteltem). Van agónia, van halál előtti kóma, van halálos betegség, amely sok gyötrődéssel jár, és van olyan betegség, amely titokban munkál, és csak a végső stádiumban válik nyilvánvalóvá, és ugyanolyan gyorsan végez áldozatával. Van, amelyik fokozatosan és lassan őröli fel a szervezetet, és bár lehet tudni, hogy biztos az elmúlás, de nagyon hosszan elnyúlik……….stb……….
Amikor a kapcsolatunk lefolyását (és kimúlását) akarjuk megérteni, érdemes keresni az Életből hasonlatokat, jelképeket, analógiákat……….a feldolgozásban is sokat segíthetnek……
Nem kell mindig okokat, hibákat és felelősöket keresni. A vég olykor a dolgok természetében rejlik, és semmiképpen, semmilyen erőfeszítéssel, önkéntes változással nem lehet elkerülni.
Széttartó tenyerek
2009 október 30. | Szerző: akinincs
Megfertőzve a racionalizmussal túlzottan fejben élünk, túl sokat használjuk az eszünket. Amikor érteni szeretnénk valamit, az eszünk szilárd tényeket, fogódzókat, oksági láncolatokat keres, pedig gyakran az események ilyen úton soha nem érthetőek meg.
Nekem egy barátom tanította meg, hogy olykor a több kevesebb, és a jelkép többet mond el a valóságról, mint egy kiselőadás. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy a közös ismerőseink közül egy mindenki által ideálisnak és összeillőnek gondolt párocska miért vált szét. Részletes megokolásra éhesen vártam a választ. Barátom erre a két tenyerét párhuzamosan felfelé mozgatva fokozatosan közelítette egymáshoz. Amikor a két tenyér összeért, egy darabig még együtt haladtak, majd szétváltak, és fokozatosan eltávolodtak.
Nem is kommentálta az előadást, én pedig felfogtam, hogy nem kell bonyolult válaszokat keresni. Két ember egy ideig együtt haladt, és szükségszerűen szétvált. Ennyi rejlett a történetükben. Nincs hiba, nincs felelősség, nincs el nem végzett munka.
Megkeserítjük az életünket, amikor gyötrődünk, és válaszokat, felelősöket keresünk. A szív a maga jelképeivel a lényeget ragadja meg. A többi csak a felszín, a tünetek számbavétele………márpedig a tünetek nem magyaráznak meg semmit…..
A halál, valaminek (például egy kapcsolatnak) a halála természetes és szükségszerű. Sokszor azonban életben akarjuk tartani azt, ami haldoklik, ezért lélegeztető gépre kapcsoljuk, infúziósan tápláljuk, és ha sikerül is meghosszabbítani a történetet, valójában az már mindenkinek fájdalmat okoz, és szükségtelenül elnyújtja a véget – amivel nincs bátorság szembenézni……..
Meghaladott házasság
2009 október 27. | Szerző: akinincs
(A történet “költőibb” megfogalmazása: A változás csapdája)
Nagy szerelem volt. Volt. Merthogy vége, sőt, magának a házasságnak is. A lány bontotta fel 5 év után, pedig a történet szépen indult.
Amikor találkoztak, Gyula 29 éves volt, Panna pedig 18. Gyula már érett férfinak számított, aki kialakította a maga egzisztenciáját, személyisége megszilárdult, túl volt a nagy szenvedélyek és álmok korszakán. Panna korából fakadóan is, és mert későn érő volt, hebrencs kislányként, gátlásokkal terhessen omlott Gyula karjaiba. Gyulában a férfit, a megállapodott, érett férfit szerette, a biztos pontot, a stabilitást. Gyula pedig élvezte, hogy van valaki, akire vigyázhat, akinek biztonságot nyújthat.
Nagy szerelem lett, ami fél év múlva már házassággá alakult. Panna ekkor még úgy gondolta, hogy ez örökké és örökké fog tartani, a dolgok azonban gyakran korántsem úgy alakulnak, ahogy az ember elképzeli (a pozitív gondolkodás, a bevonzás csódje).
Az a Panna, aki szerette Gyulát, a gátlásos, nőiségével küszködő, azt ki nem bontakoztató, kissé önállótlan és gátlásos kislány volt. Ez a Panna szerette a férjét. Csakhogy közben elvégzett sikerrel egy iskolát, elhelyezkedett, sikerei lettek, elkezdett kinyílni, elkezdett ráébredni nőiességére – mert amúgy szép és intelligens nő volt -, megnőtt az önbizalma. Megszületett a másik Panna.
Az addigi visszahúzódó és befelé forduló érzékeny veréb átváltozott, és igazi nő lett belőle. Csakhogy kizárólag ő változott, hiszen mint mondottuk, Gyula már érett és kialakult férfiként lépett bele ebbe a kapcsolatba. Gyula már nem változott, viszont már nem jelenthette ugyanazt a nővé vált Pannának, mint a kislány Pannának. Amiért szerette a kislány, azért már egyáltalán nem biztos, hogy a nő is elfogadta.
Panna kezdte szűknek érezni a házasságát. Kezdte korlátoltnak és szürkének látni a férjét. Félreértés ne essék: Panna változása pozitív volt, olyan változás, amit Gyula is szorgalmazott, és vágyott. Azonban ez a változás eltávolította Pannát tőle. Az addig domináns és erős férfi már csak úttorlasz volt.
Panna másfél-két év egyre erősödő gyötrődés és fulladozás után felbontotta a házasságot. Gyula háládatlannak nevezte, és megbántódott egy életre. Gyula az általános és tipikus férfit testesíti meg: elveszítve a kontrollt, a domináns szerepet, rögtön kicsinyessé, durcássá és irracionálissá válik. Panna azonban ebben is csak azt látta igazolódni, hogy Gyula nem az a férfi, akire neki szüksége van.
Körkép vagy kórkép?
2009 október 23. | Szerző: akinincs
Tegnap összefutottam egy régi kedves lányismerősömmel. Elvált, gyermekét egyedül neveli. Mivel egyre inkább elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy szinte már csak ilyen helyzetben lévő nőket ismerek, hazatérve gyors statisztikát készítettem, aminek érdekes lett az eredménye. Bemutatom 100 nőre kivetítve az arányokat.
60 nőismerősömnek van gyermeke, de közülük mindössze 20 él valamilyen kapcsolatban, a többi teljesen egyedülálló (tehát az anyák 67%-a), vagy eredménytelen és rövid kifutású próbálkozásai vannak.
40 nőismerősöm gyermektelen, de közülük 30-nak van társa (a gyermektelenek 75%-ának tehát van barátja/férje, ami azért érdekes, mert fordított arány figyelhető meg az anyákhoz képest).
A 100-ból mindössze 15 él úgy, hogy párja is, és gyermeke is van, és a párja a gyerek apja is egyúttal.
A 100-ból 50 nő rendelkezik párkapcsolattal (az alkalmi viszonyokat nem számítottam párkapcsolatnak).
Egy egzakt statisztikához hozzátartozik, hogy ismerőseim zömében a korosztályomat képviselik, 80-an 30-40 között, 20-an pedig 25-30 között vannak.
Azt gondolom, a számok szomorú tendenciákat sejtetnek, és ehhez még hozzátenném, hogy a hivatalos felmérések szerint a hazai felnőtt lakosság több mint 30%-a magányos, vagyis még barátai sincsenek.
Megcsalás?
2009 szeptember 30. | Szerző: akinincs
Amikor hűtlenségről, megcsalásról ejtünk szót, hajlamosak vagyunk a kérdést leszűkíteni a félrelépésre.
Van azonban a hűtlenségnek olyan speciális változata, amikor a tettenérés nem egyértelmű, és bár akár még súlyosabb is lehet hatásában, mint a tényleges, ám titkolt félrelépés, kevésbé lehet számonkérni. Mert mi van akkor, ha a házastárs a munkájával, a hobbijával, a barátaival csalja meg a másikat? Amikor miattuk hűtlen.
Mert ez is lehet megcsalás és hűtlenség.
Szeretők és dilemmák
2009 szeptember 7. | Szerző: akinincs
Van rá példa, hogy a szeretői viszony mindkét fél részéről komolytalan, elköteleződéstől mentes, bármikor felbontható.
A gond akkor szokott jelentkezni, ha szerelem, kötődés alakul ki a felek között, megjelenik az igény, hogy a szeretői kapcsolat a már meglevő házasság helyére lépjen. Általában a szerető szokta követelni, akár nyíltan, akár burkoltan, hogy most már el kellene válni, és együtt, és új élet.
Még ha az érzés kölcsönös is, a házas felet ez kényelmetlen helyzetbe hozza.
A szerető nem képes kedvese tényleges helyzetét felmérni. A szerető abból indul ki, hogy mivel a másik félrelép, a házassága már biztos semmit nem ér, már csak lökni kell rajta. A szerető felül kedvese panaszainak: mivel bizalmi viszony alakul ki közöttük, bizalmasabb is talán, mint általában barátok között, a félrelépő fél akaratlanul is szeretőjét használja arra, hogy házassága negatívumait kibeszélje. Értelemszerűen azonban nem fog a pozitívumokról beszélni, nem fogja bevallani, hogy amikor utoljára szeretkezett otthon, akkor mennyire élvezte. A szerető tehát nem képes reálisan értékelni a helyzetet, a félrelépő pedig nem érdekelt abban, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.
Akár az áll a háttérben, hogy a házasság felbonthatatlan, mert a szerető, és az iránta érzett szerelem ellenére stabil alapokon nyugszik, a házastársakat pedig valami erősen összeköti, akár emberi gyengeség, a megcsalt házastárssal szembeni szolidaritás és félelem, a lényegen nem változtat. A szerető remél, vár, a félrelépő pedig ha nem is hitegeti, de nem világosítja fel, hogy hiába vár – talán ő sem tudja ezt eldönteni.
A szerető dilemmája, hogy meddig érdemes várni, mikor jön el az a pont, hogy be kell látnia, ebből nem lesz semmi, és csak leköti magát, csak elszalasztja a közben kínálkozó lehetőségeit valakiért, akit végül nem kap meg. Már lehet, hogy boldog kapcsolatban élhetne, már akár gyereke is lehetne (vannak szeretői kapcsolatok, amelyek 7-10 évig is eltartanak), ha nem köti magát egy reménytelen helyzethez.
Azonban a jövő sohasem egyértelmű, ezért azt a bizonyosságot a szerető soha nem fogja megkapni, hogy már nem érdemes, főleg nem szerelmétől.
A félrelépő helyzete sem könnyű. Egyfelől ott van a házassága, amely a maga problémáival, vagy csak laposságával együtt is a megszokás biztonságát nyújtja, amit tetézhetnek a vagyoni összefonódások, esetleg meglevő gyermekek. A szerető nem is érzi, hogy mit kér, mert csak kívülről, és torz információk alapján látja a helyzetet. Egy házasságot, amely pokol, talán könnyű felbontani. De egy házasságot, amely csupán kiürült, nem nyújt boldogságot, ám a közös múlt, a kezdeti szerelem révén a házastársak mégis egymás életének részévé váltak, egyáltalán nem egyszerű lezárni.
A szerető naivitása, hogy a szerelem elég indokot és elég erőt kell hogy jelentsen a döntéshez – mármint a másik döntéséhez.
A szerető viszont akaratlanul is fura helyzetet teremt. A félrelépő ugyan megszerette titkos kedvesét, de az elején alapvetően hiányérzetből, boldogságvágyból lépett félre, és nem azért kezdett bele ebbe a kapcsolatba, hogy az segítsen neki a házasságát felszámolni. A helyzet természetesen kicsúszott az irányítása alól, ám a kezdeti szándéka alapvetően nem változott. A szerető tehát létével fenntartja a házasságot, mert leszámítva azt a nyomást és követelést, hogy a másik váljon el, és kössék össze az életüket, leszámítva ezt, azzal, hogy van, hogy szeretőként örömet nyújt a félrelépőnek, beleviszi annak házasságába azt, ami hiányzik belőle. Mert sokszor ő nem a házasság alternatívája, hanem kiegészítője.
Az a paradox a szerető helyzetében, hogy amíg van, addig nincs igazi kényszer, választási helyzet a félrelépő számára, ha pedig úgy dönt, hogy szakít, abban a reményben, hogy éppen a hiánya, az elvesztése fogja átlendíteni kedvesét a holtponton, és elvezetni a váláshoz, az megintcsak a házasság megerősítéséhez vezethet, hiszen leveszi a nyomást a félrelépőről, és egy hiányérzést talán könnyebb kezelni, mint egy folyamatos kérést hárítani.
A félrelépő, főleg ha már érett felnőtt, azzal is viaskodik, hogy érdemes-e felbontani egy bejáratott házasságot a szerelem ígéretéért. Azon gondolkozik, hogy most boldog, most szeret, de vajon van-e akkora különbség házastársa és szeretője között, ami azt jelentheti, hogy a szerelem elmúltával nem fog az a kapcsolat ugyanolyanná válni, mint a mostani. Érdemes?
Néha nem tudom, hogy a szerető, vagy félrelépő helyzete nehezebb-e. A szerető csak egy oldalról van nyomás alatt………
A megcsalás dimenziói II.
2009 szeptember 1. | Szerző: akinincs
Y intelligens, szép, vonzó nő. Férje egy erős, jó kiállású férfi, akit sok nő szívesen választana partneréül. Dolgos, a családjáért mindent megtevő, ragaszkodó, azonban az erős férfiak betegségében szenved – lelkisége, intellektuális nyitottsága gyenge.
Az erős férfiak hajlamosak a lelkiséget lebecsülni, azt asszonyi dolognak tartani, és macsó eszméket vallani. Ha felesége megfogalmazza lelki igényeit, akkor a férfi értetlen, és azzal védekezik, hogy ő mindent megtesz a nőért, és nem érti, hogy mit várnak még tőle. Majd sértetten elvonul sörözni, ahol a női hisztit okolja, amelyik jó dolgában nem tudja már értékelni a helyzetét.
A nők többsége általában megalkuvó és alkalmazkodó, lemond önmagáról, igényét szégyelli – főleg kisebb, hagyományosabb közösségekben. Y azonban annyiban több és erősebb a környezetében élő nőknél, hogy igényét a többre, mélyebbre nem tudja feladni, ezért férje mellett boldog és szenved.
Az élet annál sokrétűbb, hogy valaki csak boldog, vagy csak boldogtalan legyen, ezért Y jól létére is árnyék vetül.
Nem volt ez mindig így azonban, mert az eltérő igényekből fakadó feszültség sohasem a kapcsolat elején jelentkezik. Az elején bizonyos jelenségek, amelyek később problémának bizonyulnak, vagy láthatatlanok, vagy nem látszanak problémának, arról a természetes hitről és reményről nem is szólva, hogy az emberek a problémákat megoldhatónak gondolják (egy ideig). Pedig nem minden oldható meg………..még közös akarattal sem.
Y anélkül, hogy keresné az alkalmat, amit amúgy nem is kell keresni, mert az élet maga teremt helyzeteket, belebotlik egy másik férfiba, aki mindazt, ami férjéből hiányzik, megadja, ám ugyanakkor teljesen különbözik is tőle.
A kapcsolatuk csupán barátságként indul, beszélgetésekkel, nevetgéléssel, ám észrevétlen belesodródnak a szerelembe. Az emberek másik félreértése, hogy a félrelépés valamiféle tudatos döntés. A félrelépés olykor már csak betetőzése egy akaratlan folyamatnak.
Y kettős helyzetbe kerül. Férjét is, szeretőjét is szereti, és ha tehetné, a kettőt összegyúrná. A helyzet fonákságából fakadóan férjét nem tudja szeretőjéért elhagyni, szeretőjét pedig nem tudja elengedni.
A megcsalás dimenziói
2009 szeptember 1. | Szerző: akinincs
X festőművész, ösztönösen irtózik az anyagi dolgok intézésétől, nem ért a pénzhez, egyszerre bölcs és gyermek, aki azonban természetéből és vérmérsékletéből fakadóan rajong a női nemért.
Felesége vérbeli üzletasszony, igazi dáma. Férjét ő menedzseli, kapcsolatuk mély, igazi elköteleződésen alapul. Az asszony ösztönösen tudja, hogy férje csapodár, de azt is tudja, hogy kiegészítik egymást, összetartoznak, és nincs nő, aki pozícióját megingathatná. Mivel van tartása, konkrétan ezekről az ügyekről nem akar tudni, fejét elfordítja, és csak annyi tapintatot vár el X-től, hogy diszkréten élje kacskaringós életét.
A feleség arisztokratikus, és azt a “jóbarátot”, aki fel akarná világosítani, egy életre meggyűlölné, és végig se hallgatná.
X a maga részéről a kitérőket nem értékeli túl, azok miatt igazi bűntudata nincsen, főleg mert tudja, hogy kimondatlan megállapodás és tudomásulvétel van kettejük között. Feleségét nagyon szereti, bár életük során kétszer volt olyan félrelépésként induló fellángoló szerelem, ami miatt időlegesen szétváltak, végül mégis minden visszaállt, mert az a két nő sem tudta pótolni a feleségét.
Ezekről nem beszélnek, de nem úgy, mint a gyenge emberek, akik a szőnyeg alá söpörnek dolgokat, hanem a nagylelkű és nagytermészetű emberek elegenciájával.
Hűtlen hűség
2009 augusztus 31. | Szerző: akinincs
Több blogban boncolgatják annak kérdését, hogy a gyermekes feleség (férjről érdekes módon egy szó sem esett), aki titokban szeretőt tart, mekkora bűnt követ el, mekkora hazugságban él. Az elmélkedések rendszerint két megoldást tartanak elfogadhatónak: vagy a válást, vagy a szeretői viszony feladását – néhányan mindezt az őszinteség követelményével is megtoldják.
Az egész kérdésfelvetés tévedésen alapul, méghozzá azon a tévedésen, hogy a házasságot csak és kizárólag két ember érzelmi közösségének tekinti.
A házasság, főleg amelyikben gyermekek is vannak, nem pusztán, nem csak érzelmi közösség. A házasság intézmény is, vagyonközösség is, szövetség is, felnőtt és dolgozó emberek hátországa, és a gyermekek felnevelésének bázisa, kerete.
A házasság tehát nem egyfunkciós. Ha a házasság csak a szeretetről, a szívből jövő elköteleződésről szólna, akkor még több válás lenne, és még gyakrabban, mint most.
A házasság ezért akkor is működhet, akkor is betöltheti szerepét, ha nincs igazi elköteleződés, nincs érzelmi kapcsolódás.
Ha felismerjük és beismerjük, hogy bizonyos esetekben a házasság akkor is fenntartható és fenntartandó, ha már nincs benne érzelem és elköteleződés, akkor azt is beláthatjuk, hogy a benne élő feleknek sem kell feltétlenül feladniuk alapvető emberi igényüket a boldogságra, arra, hogy szeretetet kapjanak, és fontosak legyenek valakinek.
Gondolhatják úgy, hogy a titokban kapott szeretetért nem kell és nem szabad kilépniük a házasságukból, mert több szál, több megfontolás tartja őket ott, mint amennyi vonzalom, érzelem és öröm a szerető mellett szól. Csak a naívak gondolhatják azt, hogy pusztán a valaki iránt érzett szerelem minden esetben elegendő érv és indok egy házasság felbontására.
Teljesen természetes, hogy egy dolog megcsalni a házastársat titokban, hiánypótlás és örömszerzés végett, és ezáltal elérni, hogy a házasság fenntartható legyen, és más dolog az őszinteség jegyében egyúttal tudatni is vele a félrelépés tényét. Tudom, egyesek a nyílt játékot propagálják, de ebből is látszik, hogy az emberi lélekhez semmi érzékük.
Az embert a megcsalás nem feltétlenül ott érinti meg, ahol az idealisták gondolják. Nem a hazugság és a hűtlenség ténye robban sokszor, hanem a legalább olyan erős birtoklási vágy és a biztonság igénye sérül, a méltóságról és büszkeségről nem is szólva. Ha nem is szeretek valakit, aki amúgy az életem része, attól még tekinthetek rá úgy, mint valami biztos pontra. Ezt a biztonságot pedig akkor is alááshatná a félrelépésről való tudás, ha közben a másik esküvel bizonygatná, hogy mindezt a házasságért teszi, mert szeretné fenntartani, de azért emellett igényei is vannak.
Ezért a látszólagos hűség akkor is fontos, és akkor sem hazugság, ha amúgy a házasság már érzelmileg kihűlt. A hűség látszatát nem lehet büntetlenül feladni. A látszat fenntartása, a titkolódzás olyan ár is lehet, amit meg kell fizetni a kényszerek és kötelezettségek felvállalásához.
Amikor a látszatot fenntartom, és eltitkolom a félrelépést, akkor ez éppenséggel a másik iránti tisztelet jegyében is történhet. A félrelépő házastárs sem mindig, vagy nem csak magát óvja, amikor titkolódzik. Márpedig ha a másikat óvom, védem, és nem akarom megsebezni, akkor éppenséggel az iránta érzett tiszteletről és “szeretetről” is bizonyságot tehetek. A szeretet sokféle: a tapintat mögött állhat egyfajta humánus szeretet, de ez kevés ahhoz, hogy két ember kapcsolatát szorosra fűzze, ahhoz viszont, hogy óvja, védje, már elég.
Ahol az egyik házastárs már annyira sem szereti és tiszteli a másikat, hogy folyton lealázza, kiközösíti, ott már tényleg felmerül a kérdés, hogy feltétlenül együtt kell-e maradni.
Sokféle emberi kapcsolat létezik, miként sokféle emberi személyiség. Nem jelenthetjük ki automatikusan, hogy a félrelépés gyengíti a kapcsolatot, sőt, az ellenkezőjét is nyugodtan feltételezhetjük, vagyishogy éppenséggel megerősíti. Azt sem állíthatjuk, hogy minden félrelépő a másikhoz kevéssé kötődik, és ezért lép félre – egy nótorius megcsalóban is lehet olyan erős kötelék házastársa iránt, amit senki nem veszélyeztethet, és semmi nem kérdőjelezhet meg.
Idealistának lenni izgalmas, mert jó érzés eszmékről szónokolni. Elvekre hivatkozni hálás szerep, mert az ember keménynek és következetesnek tűnhet, aki megmutatja a helyes utat. Látni azonban az élet gazdagságát és sokszínűségét, érteni a lélek összetettségét, az emberi sorsokban megmutatkozó drámákat sokkal több elveknél és mindenféle lángoló idealizmusnál. Az idealizmus ellentéte ugyanis nem a kiégett realizmus, hanem a bölcsesség.
Önök kérték
2009 október 31. | Szerző: akinincs
Talán nem igazán férfira jellemző választás, de gyerekkorom óta nagyon szeretem ezt a sanzont (a klippért és a zenei aláfestésért elnézést, csak így találtam meg :)):
A szívemet ha kivehetném
Oldal ajánlása emailben
X