A kapcsolat infarktusa
2009 október 30. | Szerző: akinincs |
– Mondd, hogyan ért véget a kapcsolatod? – Infarktussal. – Micsoda?! – Este, amikor lefeküdtem, a kapcsolat még egészségesnek tűnt, dobogott a szíve. Reggelre azonban egy gyors infarktust követően meghalt, és már nem kelt életre többé.
Az iménti elképzelt párbeszéd nem is olyan lehetetlen. Van már olyan tapasztalatom, hogy egy szép napon arra ébredek, hogy a kapcsolat nincs tovább. Meghalt, vége. Az érzések egyik pillanatról a másikra elpárologtak, a közös jövő képzete erejét veszítve a porba hull, és már csak azon elmélkedem, hogy miként közöljem a halálhírt az érintettekkel.
Persze ilyen hirtelen és váratlan vég esetén, amikor talán még konkrét ok, konkrét előzmény sincs, amibe kapaszkodni lehetne, az ember hitetlenkedik, és arra gondol, hogy tegnap még minden rendben volt, örült, álmodott, remélt. Ilyenkor hajlamos azt hinni, hogy nem is halt meg a kapcsolat, csupán alszik, csupán hirtelen beteg lett, és legfeljebb tetszhalott, és néhány élesztési kisérlet még feltámaszthatja.
Nincsen tehát bejelentés, a tehetetlenség, a megszokás viszi tovább a kapcsolatot, miközben egyre erősebb a felismerés, hogy tényleg meghalt.
Azt gondolom, hogy miként sokféle halálnem van, úgy a kapcsolatot fenntartó érzések és kötelékek is sokféleképpen múlhatnak el.
Az analógia sokat segíthet a megértésben. Van gyors és váratlan halál (amint azt fentebb ecseteltem). Van agónia, van halál előtti kóma, van halálos betegség, amely sok gyötrődéssel jár, és van olyan betegség, amely titokban munkál, és csak a végső stádiumban válik nyilvánvalóvá, és ugyanolyan gyorsan végez áldozatával. Van, amelyik fokozatosan és lassan őröli fel a szervezetet, és bár lehet tudni, hogy biztos az elmúlás, de nagyon hosszan elnyúlik……….stb……….
Amikor a kapcsolatunk lefolyását (és kimúlását) akarjuk megérteni, érdemes keresni az Életből hasonlatokat, jelképeket, analógiákat……….a feldolgozásban is sokat segíthetnek……
Nem kell mindig okokat, hibákat és felelősöket keresni. A vég olykor a dolgok természetében rejlik, és semmiképpen, semmilyen erőfeszítéssel, önkéntes változással nem lehet elkerülni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Kedves Fülöp! Az utolsó bekezdéseddel nagyon egyetértek… Az infarktus-jelenség viszont szerintem csak az elme számára történő felismerést érinti, nem az érzelmeket. Mert persze, van olyan, hogy egy reggel azzal ébredsz, hogy “ki ez az ember mellettem?”, de azt megelőzheti valamilyen belső, tudatalatti elmélyedés, aminek az a célja, hogy kibontson egy olyan hátsó gondolatot, hogy: miért is nem érzem jól magam a bőrömben?
Kedves Annabellissima!
Elsőként inkább összefoglalnám Panna történetének a lényegét, és nem vitatkoznék külön az állításaiddal:
– Ha egy ember lényegesn, alapjaiban megváltozik, akkor megváltozik az önmagához, a világhoz, és a kedveséhez való viszonya is. Megváltoznak az igényei……..közben benne van egy kapcsolatban, amely kapcsolat valamilyen alapon létrejött. Azt nyújtotta neki, amire szüksége volt. Olyan társat, olyan szeretetet, olyan életet. A megváltozott személyiséggel azonban mindez már nem kell neki, vagy másként kell neki, és ezt nem feltétlenül tudja ugyanaz a partner nyújtani a számára……….A személyiségfejlődés nem mindig szerves folyamat, olykor robbanásszerű változás, de semmiképpen nem tudatos és irányított aktus. Ezért elvárni valakitől, hogy a másik igényeinek megfelelő mértékben és irányban változzon, nem lehetséges…………………..Gyulának semmi nem róható fel. Gyula létesített egy kapcsolatot, amelynek az elején az, ami ő volt, amit képviselt, elegendőnek bizonyult. Panna túlnőtt rajta, Gyulában nem volt annyi tartalék, hogy ezt követni tudja………..hogy egyáltalán akarja……..
Ami az infartkust illeti, az elmébe hatoló felismerések visszahatnak az érzésekre is. Ezért este még lehetnek intenzív érzések, amik reggelre elpárolognak.
Kedves Fülöp! Kellett ez a kis adalék, és a belinkelt költői vonal is, köszönöm! Úgy vettem észre, ugyanarra gondolhatunk, csak épp ez a gondolat más szavakat ölt a te billentyűzeteden, és mást az enyémen.
Kedves Fülöp!
Köszönöm neked, hogy egyre közelebb viszel ahhoz a naphoz.
Kedves Zéta!
Aki embereket hoz össze, azt kissé gúnyosan kerítőnek szokták nevezni. De minek hívjuk azt, aki kapcsolatok felbomlását segíti elő? :)))))))
Talán szellemi gondolatokat súgónak? A darabhoz kell egy biztos pont. :)))))))
Kedves Fülöp!
Saját tapasztalatból tudom, van infarktus a kapcsolatban. Bár rég volt, olyan hírtelen és élesen történt , sosem feledem. Tizen évesen, egy jópár hónapos kapcsolat programjaként biciklitúrázni indultunk a fiúval. Előttem tekert, minden happy volt. Egyszer hátrafordult mosolyogva, én meg majd leestem a bicikliről úgy nyilalt belém, hogy nincs itt érzés már mert egyik pillanatról a másikra, nem volt többé közöm hozzá. Nem voltak előjelek. És nem is volt tovább…
Bár kiábrándító tanulság volt ez fiatalon,mégis úgy érzem, ez a jobb eset. Itt már nincsenek kérdések, a vég visszafordíthatatlanul elérkezik.
A kapcsolat infarktusát fura mód könnyebb túlélni, mint lassú haldoklását.
Kedves Bodza!
Különös, az emléked ráébresztett, hogy nekem is volt ilyen élményem, csak akkor nem én kaptam infarktust, hanem a lány. És ugyancsak biciklizés közben, ugyanúgy, ahogy elmesélted……….ugye nem te vagy az? :))
Most jöttem rá, hogy akkor ez történt……..:))
Szép estét!