Boldogságra alkalmatlan III.

2009 november 27. | Szerző: akinincs |

Veronika már tizedik éve, hogy ebbe az előkelő úri étterembe jár férjével, az elismert orvosprofesszorral, már megtanulta, hogyan kell viselkedni egy ilyen helyen, ám hiába a rutin, hiába a tíz év gyakorlás, még mindig idegennek érzi magát ebben a közegben, és ez szorongással tölti el.

Veronika leszakadt kispolgári család sarja munkásbeütéssel, diplomáját is nehezen szerezte meg. Az igazi kiszakadást világából mégsem a diploma, de még csak nem is az államigazgatás csúcsrégióiban szerzett állása okozta, hanem házassága. Férje nem egyszerűen orvosprofesszor, de egy orvosdinasztia sarja, akinek az elit (nem gazdasági értelemben) környezet megszokott természetes közeg. Férje egészen kiskorától kezdve igazi polgári nevelést kapott. Magániskola, rendszeres színházjárás, étterem legalább hetente egyszer, társasági összejövetelek az otthonukban, amiken neki is részt kellett vennie kellő módon kiöltözve.

Veronikát a férj családja természetesen nem fogadta örömmel. Ahhoz elég kultúráltak és előkelőek voltak, hogy ezt ne durva módon éreztessék, hogy fiuk döntésébe ne szóljanak bele erőteljesen, de az utolsó pillanatig remélték, hogy ez mindössze kaland.

Veronika ettől a fogadtatástól függetlenül érezte, hogy ez nem az ő világa. Rengeteget szorongott, rengeteg frusztráció érte, sokszor érezte magát otrombának és esetlennek, és ha nem lett volna az a nagyon erős érzelmi kötelék kedvese iránt, és ha nem lett volna a férfi végtelenül figyelmes és érzékeny, akkor már rég feladta volna.

Veronika olyan életet kapott, amire talán sokan vágynak. Alapvetően jól is érezte magát, de már tudta, hogy soha nem fog úgy beilleszkedni ebbe az álomvilágba, hogy képes legyen magát fesztelenül elengedni, hogy képes legyen olyan természetességgel és otthonossággal mozogni benne, mintha odaszületett volna……………..