Rejtőzködők

2009 november 14. | Szerző: akinincs |

Egy férfi és egy nő ül a teázóban, és beszélgetnek. Alapjában egyik sem érti, hogy miért van ott, és az egész beszélgetést áthatja a beletörődés a szükségszerűségbe. Amikor pár napja összefutottak az utcán annyi év után, a váratlan viszontlátás öröme még természetes folytatásként vetette fel a találkozót. Most mégis ott ülnek, mint akik semmit sem akarnak egymástól igazán, csak letudni egy korábbi hangulat következményét.

Rejtőzködnek hát. Az egyikük folyton kérdez, a másikuk pedig egyfolytában magáról beszél.

Sokan azt hiszik, hogy a megnyílás azonos azzal, ha feltárom az érzéseimet, a belső történéseimet, esetleges intim titkaimat. Valójában ez nem megnyílás, ez lehet rejtőzködés, amely helyettesíti azt, hogy a másik felé lépjek. A megnyílás nem csupán a benső élet feltárása, hanem a másik felé történő mozgás is egyúttal.

Szóval rejtőzködnek egymás elől, és mert nem akarnak kapcsolatot teremteni, nem akarják a lelküket összekapcsolni, elrejtőznek a folytonos érdeklődésbe, illetve a folytonos vallomásba. Semmi összekapcsolódás.

Amikor végül pár óra után felállnak, akkor úgy válnak el, mint az idegenek, akik egy protokolláris eseményen egymás mellé sodródtak, és könnyed beszélgetést folytattak, ám sem ismétlést, sem folytatást nem akarnak. Sőt, a jól sikerült beszélgetés ellenére az újabb találkozó gondolata is ellenállást és némi viszolygást vált ki mindkettejükből. Ha legközelebb szembetalálkoznának az utcán, már csak sietősen köszönnének, és kölcsönös egyetértésben sétálnának el egymás mellett lassítás nélkül.

Nekem senkim sincsen