Visszatérő panasz, hogy nincsenek férfiak. Az érdekesség, hogy ezt a panaszt emancipált nők szájából hallani. Mielőtt bárki is felkapná a fejét, fontos leszögeznem, hogy ma már olyan természetes az emancipált gondolkodás, világlátás, hogy észre sem venni, ha valaki ennek szellemében gondolkodik és formál véleményt, legyen akár férfi, akár nő az illető.
Amikor a Férfit hiányolják, akkor ez többnyire két formában jelentkezik. Az egyik az alfa hím ideája, a másik pedig az erős, határozott, családfenntartó, döntésképes ember, akit lehet tisztelni.
Alfa hím értelemszerűen kevés van, ha sok lenne, akkor a társadalmat állandó rivalizálás, háború szabdalná szét.
A másik típusnak nagyobb a valószínűsége, ám fontosnak tartom kimondani, hogy a valódi Férfi soha nem lesz úgy társa a nőnek (az emancipált nőnek), ahogyan az szeretné. Ugyanis, ha egy férfiban a Férfiasság megvalósul, az bizonyos fokig a női lét elutasítását jelenti.
A Férfi ugyanis nem pusztán erő és határozottság – ha ugyanis ilyen egyszerű lenne, akkor sok nőt is férfinak nevezhetnénk ki. A Férfi egyfajta mentalitás, világlátás, értékrend eredménye, és hogy megőrizze önazonosságát, távol kell tartania magától bizonyos női gondolatokat és viselkedésmódokat önvédelemből. Ezért, hogy a Férfi nem pusztán szereti a nőt, de egyúttal távolságot is tart tőle, sőt, bizonyos mértékben maga alá rendeli.
Ne legyen illúziónk: patriárchális rend ( – apaközpontú társadalom), vagy legalábbis szemlélet nélkül Férfi sincsen. Minden más csak torzó, kompromisszum, átmenet. Ha tehát a nők igazán Férfit akarnának, akkor a patriárchális rend visszaállítását kellene szorgalmazniuk, vagyis az emancipáltságuk feladását.