Hol a Férfi???
2010 március 16. | Szerző: akinincs |
Visszatérő panasz, hogy nincsenek férfiak. Az érdekesség, hogy ezt a panaszt emancipált nők szájából hallani. Mielőtt bárki is felkapná a fejét, fontos leszögeznem, hogy ma már olyan természetes az emancipált gondolkodás, világlátás, hogy észre sem venni, ha valaki ennek szellemében gondolkodik és formál véleményt, legyen akár férfi, akár nő az illető.
Amikor a Férfit hiányolják, akkor ez többnyire két formában jelentkezik. Az egyik az alfa hím ideája, a másik pedig az erős, határozott, családfenntartó, döntésképes ember, akit lehet tisztelni.
Alfa hím értelemszerűen kevés van, ha sok lenne, akkor a társadalmat állandó rivalizálás, háború szabdalná szét.
A másik típusnak nagyobb a valószínűsége, ám fontosnak tartom kimondani, hogy a valódi Férfi soha nem lesz úgy társa a nőnek (az emancipált nőnek), ahogyan az szeretné. Ugyanis, ha egy férfiban a Férfiasság megvalósul, az bizonyos fokig a női lét elutasítását jelenti.
A Férfi ugyanis nem pusztán erő és határozottság – ha ugyanis ilyen egyszerű lenne, akkor sok nőt is férfinak nevezhetnénk ki. A Férfi egyfajta mentalitás, világlátás, értékrend eredménye, és hogy megőrizze önazonosságát, távol kell tartania magától bizonyos női gondolatokat és viselkedésmódokat önvédelemből. Ezért, hogy a Férfi nem pusztán szereti a nőt, de egyúttal távolságot is tart tőle, sőt, bizonyos mértékben maga alá rendeli.
Ne legyen illúziónk: patriárchális rend ( – apaközpontú társadalom), vagy legalábbis szemlélet nélkül Férfi sincsen. Minden más csak torzó, kompromisszum, átmenet. Ha tehát a nők igazán Férfit akarnának, akkor a patriárchális rend visszaállítását kellene szorgalmazniuk, vagyis az emancipáltságuk feladását.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Kedves Fülöp!
Akárhogy nézem, ez a gondolatfuttatás megkérdőjelezhetetlenül igaz!
Ennek ellenére szétszaladt bennem egy rakás gondolat, ha sikerült összefogdosnom őket, leírom majd.
Szép estét!
Kedves Fülöp!
Sajnos nem tudtam csapongó gondolataimat megfelelően összesöprögetni és írásba foglalni, (ebben megakadályozott a tavaszi mezőn egyre szebben sarjadó fű is…:-)..), mert rövid csak akkor lehetnék, ha csupán a felszínt kapirgálom meg, ha meg mélyebbre akarnék ásni, akkor túl hosszúra rúgna, s az is bizonytalan, hogy meglátásom helytálló-e?
Kérdés, hogy nevezett emancipált nők (magamat is idesorolom) milyen felhanggal keresik a férfit. Hímnemű lényt keresnek, naiv rácsodálkozással keresik-e, hogy hová tűnt a férfi, vagy ironikusan, szarkasztikusan? Vagy a FÉRFI-t hiányolják-e, az általad leírt paraméterekkel bírót?
Kérdés, hogy ki milyen értelmezésben használja a feminizmus, emancipáció, és patriarchális fogalmakat. Számomra a feminizmus: egy mozgalom, mely a nők emancipációjáért küzd(ött), az emancipáció: az elnyomás alóli felszabadítást, a törvény előtti egyenlőséget, munkához való jogot, szabad választási jogot, a közéletbe való beleszólás jogát hordozza, a patriarchális társadalom: – az én értelmezésemben is – apaközpontú, apajogú társadalom.
Fontosnak tartom megkülönböztetni az alárendeltséget és az elnyomást. Egy alárendeltség nem feltétlenül jelent elnyomást. Az alárendeltség lehet önkéntes és tudatosan vállalt, belátva a másik alkalmasabb voltát, az elnyomás, az elnyomott szerep pedig kényszerített.
Megfigyeléseim szerint a nők – többségükben – nem utasítják el az alárendeltséget, készek elfogadni a férfiúi gondoskodást (szeretik a nők, ha szeretik őket), az irányítást, a felelősségteljes döntéseiket biztonságuk és a család érdekében, ha képességeik, tudásuk, jogaik, ember mivoltuk nincs megkérdőjelezve.
Ennek következtében nem gondolom azt, hogy a patriarchális rend fenntartása egyúttal az emancipáltság feladását is jelentené.
Az, hogy a jelenben feminizmus címszó alatt egy bosszúhadjárat dúl a férfitársadalom ellen, nagyon sajnálatos, s bár megvan a történelemi ismereteinkből levezethető „magyarázata”, nem helyeslem.
Talán azok sem, akik emancipáltságuk tudatában is Férfit keresnek, Férfit akarnak maguk mellett tudni (és nem hímet, szükségest, pénzgépet, mint ahogy voltak hajdanában is Férfiak, akik a nőben nem az asszonyállatot, a vagyontárgyat, a funkcionális eszközt látták csupán, hanem a megbecsülendő társat).
Ehhez persze a nők részéről szükséges lenne tudni, ismerni és elfogadni a másik személyiségének figyelembe vétele mellett – a férfi lét és mentalitás másságát is, valamint elismerni azt, hogy bizony sokmindenben nem vagyunk képesek arra, amire a férfiak (bár ez fordítva is igaz).
Szép estét! :-))