Családi háborúságok

2010 február 16. | Szerző: akinincs |

Leginkább családi konfliktusok során fordul elő, hogy a két szembenálló fél (anyós-meny, testvér-testvér, férj-feleség, stb..) a maga igazától (és sértett indulatától) telítve a maga oldalára akarja állítani a többieket.

A régebbi társadalmakban, és a mai világ jelentős részén, ahol a nagycsalád intézménye még érintetlen, a családon belüli háborút egy kijelölt, tekintéllyel bíró személy révén tudták kezelni. Az ő szava döntő volt. Ma gyakorlatilag ez a személy hiányzik. Ma egy átlagos családban alanyi jogon senkinek nincs igazi, kétségbevonhatatlan tekintélye (ez nem a hiányzó és hiányolt Férfi problematikája – az anyai/nagyanyai uralomnak legalább akkora múltja és létjogosultsága van) .

Gyakorta a házasfelek is szétzilálják a másik méltóságát. Tekintély híjján pedig a háború parttalanná és kezelhetetlenné válhat, ahol mindenki megy a maga feje után.

A fő gond azonban mégsem annyira a konfliktus (volt, van, lesz) hanem az, hogy a felek nem tudják kezelni, magukat kontrollálni, ezért sokszor az indulatok, gyűlölködések nyílt formában jelennek meg. A felek, akik külön-külön azt hiszik, hogy igazuk van, azzal, hogy be akarják vonni a többieket, nem tartják tiszteletben azt, hogy az ő ügyük nem mindenki ügye. Az ő sérelmük nem mindenki sérelme.

Gyakorta hisszük azt, hogy a saját harcunk a világ közepe, amiben mindenkinek állást kell foglalnia. Nehezen tudjuk elfogadni, hogy mások egyszerre szerethetnek minket és az ellenfelünket, hiszen azt várnánk el tőlük, hogy a mi szemünkkel lássák őt.