Emberi hiba, hogy amikor randevúzunk valakivel, akkor túl sokat várunk el magunktól, túlértékeljük azt, hogyan szerepelünk (hogyan nézünk ki), és hajlamosak vagyunk a randevú után a saját fejünkkel eldönteni, hogy milyen volt a fellépésünk az egész találkozó alatt. Még az is elképzelhető, hogy valaki annyira elégedetlen önmagával, hogy elveszíti minden késztetését egy újabb találkozóra, kerülni kezdi a másikat, hárít – bár nem tudja, hogy a másik hogyan látta, ez nem is fontos. Saját magát ítéli meg, és ez minden más szempontot felülír (minél többet várunk ettől a románctól, annál fontosabb lesz, hogyan látjuk magunkat. Randi utáni önértékelések: “egy szánalmas picsa voltam”, “teljes lebőgés, az életben nem fog hívni”, “micsoda hülye szövegem van”, stb…..).
A valóság ezzel szemben az, hogy ha a vonzalom, érdeklődés kölcsönös, akkor a szélsőséges hibáktól (az egyik végpont a sértő viselkedés, a másik az önzés, amely csak magával foglalkozik) eltekintve úgyszólván bármit lehet csinálni. Nincs az az esendőség, rossz poén, kínos hallgatás, amely csalódást okozna a partnerban. A kezdeti erős vonzalom bája és csapdája, hogy nagyvonalúan mindenen átsiklik, és még a tényleges hibák is táplálják. A kezdeti erős vonzalom ugyanis a hibákat is szerethető esendőségnek láttatja. Van ebben valami szép, és valami rettenetes (aminek majd később, a kapcsolat állandósulása, a kezdeti szenvedély csillapodása után isszuk meg a levét).
Vannak ugyan randevúk, ahol józanság uralkodik, és az ember nem annyira a saját viselkedésével van elfoglalva, hanem a másikat teszteli, méregeti. Ez azonban azt jelenti, hogy a randevú nem annyira vonzalom alapján jött létre, hanem fejben történő döntés nyomán – tehát csak érdeklődés van, és vonzalom kevésbé. Ebben az esetben nem sok jó sülhet ki belőle, hacsak a találkozás nem varázsolja el annyira a másikat, hogy a lágy szimpátia és érdeklődés vonzalommá alakuljon.
Vagyis a szereplésünk csak akkor igazán fontos, ha el kell bűvölni a másikat, mert még nem vonzódik hozzánk igazából…………….Szerintem az az igazán jó randevú, amely már megkoronázza egy “előjáték” izgalmát, amikor már feléledt, és kifejlődött valamennyire a kölcsönös vonzalom. Ez rejti magában a valódi siker lehetőségét. Legalábbis a jól sikerült randevú lehetőségét. Manapság ugyan valamiért a sietséget összekeverik a határozottsággal és a céltudatossággal, ám szerintem a randevút is fel kell építeni, fontos az előjáték – vagyis a flört, a randevú előtti ismerkedés a másikkal.