Szülői mítoszok

2010 január 7. | Szerző: akinincs |

Amikor a szülők ugyanazt a nevelést alkalmazzák gyermekükkel, amit az ő szüleik velük szemben, és gyermekük ugyanúgy szenved és lázad ez ellen, ahogyan ők szenvedtek és lázadtak annakidején, akkor a szülők egy mítoszba kapaszkodnak. Azt mondják, hogy a gyerek majd utólag hálás lesz, mert ők is utólag, huszas éveik végétől hálásak lettek, és tisztelni kezdték szüleiket.

Ez csak azért hazugság, mert összekeveri a dolgokat. Összekeveri azt, hogy felnőve, kiszakadva a családi fészekből, a szülőhöz való viszony is átértékelődik, és más szempontok alapján formálódik. Tehát nem utólagos háláról és tiszteletről van szó, hanem a szülőkhöz való viszony új alapra helyeződéséről, és a fájdalmas múlt beheggedéséről.

A mítosz kedvéért még azzal sem akarnak szembenézni, hogy amit az életben elértek, felépítettek, az a saját döntésük és harcuk volt, amihez a szülők legfeljebb (bár ez sem kevés) anyagilag járultak hozzá. Így hazudják el saját gyerekkorukat, az összes érdemet a saját szüleiknek tulajdonítva…….

Persze nem baj. A pocsék szülői magatartást mindig fel kell menteni valamilyen hazugsággal……………….ennek másik változata a vállvonogatás: “mást nem tudok”. Ezt a mást nem tudást pedig határozottságba kell burkolni, mert “a gyerek nem láthatja a felnőttet bizonytalannak” (- ezt nevelési koncepciónak nevezik)…………..

Végtére mit várjunk “felnőtt” emberektől, akik a saját életüket nem tudják kézben tartani, akik magukat nem ismerik, de azt hiszik, hogy majd egy másik, nekik kiszolgáltatott ember sorsáról dönteni tudnak…….. 

Nem tudok még egy emberi szerepről a szülői szerepen túl, amihez ennyi hazugság és képmutatás társulna.